Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett – közölte a Nébih.
A vetőmagokat Győr-Moson-Sopron és Vas megyékben vetették el mintegy 400 hektáron. A szakemberek elrendelték a növényállomány zárolását, a betakarítás előtti megsemmisítést, és a növények kitárcsázását, hogy a szennyezés ne terjedhessen. A vetőmag előállítói és felhasználói is együttműködtek a hatósággal – tették hozzá.
A Nébih hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem lehet génmódosított vetőmagot elvetni, ezért a forgalomba kerülő tételeket megvizsgálják, és szükség esetén eljárást kezdeményeznek a forgalmazóval szemben.
(MTI)
Fotó: MTI Fotó: Varga György